BESZARÁS, avagy a Szarvonal!

 2009.06.29. 08:36

Tegnap került a kezembe ez az ajándék tasak, és véletlenül megnéztem a felíratot.

Beszartam a röhögéstől:))))

Nem tudom, hogy a névadó mire gondolhatott, mikor megszülte ezt a frenetikus cégnevet.

Ha egyedit akart, akkor teli találat:))))

Címkék: beszarás

"1984" 2008-ban?

 2008.07.03. 09:40

Az Alkotmány Bíróság által napokban visszadobott "gyülölet beszéd" törvény kapcsán jutott eszembe Orwell:1984 cimü könyvében szereplő nyelvújítási folyamat. Elég csak a "duplaplusszrossz" és társaira gondolnunk. A "gyülöletbeszéd" fogalma is számomra ilyen mesterkélt nyelvújítási kísérlet, a magyanyelv megerőszakolásának érzem. Vagy mint ahogy Besenyő Pista bácsi mondta a zsiráfra: "olyan állat pedig nincs is mert semmi értelme!" Szerintem a "gyülölet keltő beszéd" megnevezés sokkal inkább kifejezöbb és jobban is hangzik. Szerintem! Persze ezt a véleményemet nem kell senkinek elfogadnia, hiszen elvileg szabad vélemény nyilvánítás van ebben az országban. Vagy nem. Ugyanis az AB által visszadobott törvénytervezet valójában ezt igyekezet megnyírbálni. Hiszen ha én azt mondtam volna egy romára, hogy cigány akkor ő simán beperelhetet volna, én pedig mondjuk akkor, ha ő azt mondja rám hogy magyar, pedig mondjuk szláv ősöktől származom. Mert megsértjük egymás emberi méltoságát! Eredménye az lett volna, hogy az amúgy is leterhelt, sok esetben tyúkperekkel évekig foglalkozó bíróságoknak még több dolga lett volna. Hova tovább az USA szintjére "süllyedtünk" volna, ahol köztudott, hogy milyen nevetséges dolgok miatt indítanak és nyernek pereket...

 

Címkék: vélemény megmondás

A faszom a médiába!

 2008.04.10. 08:57

Előre bocsátom, hogy vannak cigány barátaim, ám ők becsületesen dolgoznak,nap mint nap!

 

A majdnem újabb lincseléshez vezető tegnapi baleset utáni média kommunikáció vágta ki nálam a biztosítékot! Egyetlen híradásban sem volt megemlítve, hogy a sofőr életét a kiérkező mentők határozott fellépése mentette meg!!!

Mi ez, ha nem az igazság elhallgatása, elferdítése! Hogyan gondolhatjuk ezután bármelyik híradóról is, hogy az pártatlanul és tényszerüen tudósít bármilyen eseményről? Miért élveznek a kisebbségek bármiféle kivételezést? Miért nem lehet őket a nevükön nevezni? Ha ők azt mondják ránk, hogy "magyar", akkor az mennyivel másabb, mint amikor mi azt mondjuk "cigány"? Szerintem a roma és cigány kifejezések között nincs semmilyen különbség. Miért is lenne? Egy népcsoport neve, kétféleképpen. Nem értem azt sem, hogy hogyan lehetnek ma Magyarországon olyan területek, települések, amiken még át autózni is életveszélyes? Hol van a rendőrség, a biztonság? Egyáltalán hol élünk?!

Ne mondja senki, hogy a kialakult helyzethez a buzeráns liberális médiának nincs semmi köze. Természetesen a megfelelő politikai háttér is kellően előkészíti ezt. Ma már ott tartunk, hogy a deviáns, már-már törvénytelen viselkedést is úgy adják elő, mintha az a természetes, normális viselkedési modell lenne! A rendőrök meg nem mernek intézkedni mert azonnal rasszistának bélyegzi őket a média! Itt is meg kellen hírdetni a zéró tolerancia elvét, így talán egyszer rend lenne ebben az országban!

 

 

Címkék: vélemény gondolatébresztő megmondás

Irak - A Blackwater ügy

 2007.09.22. 13:55

A nemrég kirobbant iraki Blackwater ügy számomra nagyon sántít. Történetesen az amerikai diplomaták védelmével megbízott cég emberei, egy általuk kísért konvojt ért támadás következtében állítólag fejvesztve tüzeltek össze-vissza így megölve több ártatlan civilt is. Ennek következtében az iraki kormány visszavonta a cég Irakra vonatkozó engedélyét és így a Blackwater kivonul Irakból. De a tényszerűség kedvéért vizsgáljuk meg, hogy mi is ez a cég, kik az alkalmazottai.

A céget 1997-ben alapította több egykori U.S. Navy SEAL tag. A tevékenységi körük igen széles. Kezdve a polgárok fegyveres kiképzésétől, a kiképző segédanyagok valamint felfegyverzet járművek fejlesztésén át, egészen a komplex őrző-védő feladatok végrehajtására illetve biztonsági tanácsadásig terjed. Ezek azok a feladatok, melyek nyilvánosak. Bizonyára a mindenkori amerikai kormánynak is jól jöhet egy olyan szervezet, ami képes a világ bármely pontján kényes akciók lebonyolítására és nem köthető közvetlenül a kormányhoz.  A cég alkalmazottai is nagy valószínűség szerint szintén a hadsereg különböző speciális alakulataiból verbuválódnak. Tehát leszögezhetjük, hogy ezek az emberek már láttak testközelből ütközetet, hála Amerika világrendőri tevékenységének és az állandó, nyilvánosságot nem kapó titkos akcióknak! Igen ez egy nagyon jól felfegyverzet, felkészítet, rutinos, zsoldos hadsereg! Könyörgöm, PROFIK!!!!

Most pedig a média, illetve az iraki - vagy amerikai - hatóságok el akarják hitetni velünk, hogy ezek a profik megijedtek egy támadástól és vadul, elborult elmével tüzeltek mindenre ami mozgott. Kötve hiszem. Azt már inkább elképzelhetőnek tartom, hogy kreáltak egy bűnbakot, hogy az irakiak megnyugodjanak és így Amerika tovább szipolyozhassa az olajmezőket.

Mert mint tudjuk ez a háború valóban csak erről és ezért szól!

   

Címkék: énblog vélemény politika én gondolatébresztő megmondás

Eltelt egy év az elhíresült beszéd óta.

Mi is történhetet volna ez alatt az idő alatt és utána?

Normális esetben a Kossuth tériek létre hoznak egy szervezetet, ami hatalmasra duzzad. Bírja a társadalom széleskörű támogatottságát vidéken és a fővárosban egyaránt. A békés tüntetések és a rendőri vezetők folyamatos hibái és némi pofozkodás, tömegoszlatás után a rendvédelmi szervek átállnak a tüntetők oldalára. Ezután egy hét múlva a kormány lemond és kiírják az időközi választásokat. Magyarország felvirágzik, lehagyjuk az összes Közép-Európai államot és tíz éven belül Európa vezető államai közé tartozunk! Mindenki boldogan él, míg meg nem hal!

Ezzel szemben mi is történt valójában?

A Kossuth tériek minimum két szervezetre szakadtak, létre jött kb. 23db különféle gárda, kb. 44db Nemzetőrség és kb. 69db fórum és kerekasztal, persze mind ugyanazt akarja, csak máshogyan! Természetesen az szóba se jöhet, hogy ÖSSZEFOGJANAK! Egy-egy nap minimum 19 különböző tüntetés zajlik, egy időben. A polgárok dilemma elött állnak, hogy melyik tüntetésre menjenek. Így mindegyik rendezvény kis létszámmal zajlik, nevetségessé téve az egész felhajtást. Szép lassan csendben elül az egész és az ország robog a szakadék felé!

Szerintem tavaly volt egy történelmi lehetőség, amivel nem éltek, nem éltünk. Ha tényleg akartak, akartunk volna valamit, akkor azt végig kellett volna vinni még tavaly! Jelenleg ott tartunk, hogy a közben létrejött szervezetek egymással versengenek és vitatkoznak! Már nem bírják egymás pofáját! A végén saját magukat fogják elbuktatni és nem a kormányt meg...!

Végezetül egy mondást ajánlok mindenki figyelmébe:

"FELMELEGÍTVE CSAK A TÖLTÖTT KÁPOSZTA JÓ!"

 

Címkék: énblog vélemény politika én megmondás

Őrült egy világ!

 2007.09.20. 13:44

Az elmúlt időszak - szülőként - megdöbbentő volt számomra. Majdnem hetente eltünt egy gyerek! Itthon és külföldön egyaránt. Természetesen az is igaz, hogy ennél sajnos jóval többen eltünnek, de csak ezek az esetek kerültek a nyilvánosság elé. Egyszerre szánalmas és elgondolkodtató, hogy hol is élünk! Milyen emberek vesznek körül minket?Akár a szülőket, akár a szülőkön a gyereken kersztül bosszút állókat nézve. A pedofil állatokról nem is beszélve! Régen a gyerek szent és sérthetetlen volt. Még a maffia belső kódexe is védte a gyerekeket. Aztán a profit hajsza alapjaiban változtatta meg mindezt. Akábítószer kereskedők, a stricik, a rabszolgatartók célpontjaivá váltak!

Megváltozott a világ. Megőrült.

 

Címkék: énblog vélemény én megmondás

Parlagfű mentes ház - Elkúrva!

 2007.08.02. 20:22

Tegnap "Parlagfű mentes ház"-nak nyilvánították a házunkat! Amolyan "Tiszta udavar, rendes ház" mintájára. Hurrá!
Kaptunk -a postaládába-szórólapot e-mail és honlap címmel, támogatói listával, matricával! Gondolom nem kevés pénzbe került. Nagy munkánk nem volt benne, mivel a telek egyik fele beton és építkezésből visszamaradt sóder-még nem volt időm betonozni :)-, a másik fele veteményes és fű. Most azt várom, hogy mikor rakják ki az utca elejére a "Parlagfű mentes utca" című táblát! Mert ha minden ház matricás, akkor jogosultak vagyunk erre a táblára:).
Minden tiszteletem azoké a főiskolásoké, egyetemistáké, akik szabadidejükben ezzel foglalkoznak.
De mint minden itt ma Mo-n, ez is sántít egy kicsit! Pontosabban ez is el van kúrva!
Feleségem otthon van az ikreinkkel, anyósom nyugdíjas, ő is otthon van. Mikor megkérdeztem őket, hogy kik és mikor ellenőrizték a parlagfűvet elég furcsán néztek rám! Ugyanis senki sem csöngetet be, hogy "Csókolom, megnézhetjük van-e parlagfűve?" Ráadásul az utcáról nem is látható a kerti rész.                                  Ezek után megkérdőjelezhető ezaz egész akció, mivel így semmi értelme sincs. Nem tudom, hogy kormányzati, fővárosi vagy kerületi kezdeményezésről van-e szó. Az erre fordított pénzt lehetne sokkal értelmesebb dologra is fordítani. Például a parlagfű írtására! Ott,ahol valóban van parlagfű! Ennek talán még értelme is lenne!

 

 

       

 

Címkék: énblog vélemény én megmondás

Jut eszembe!

 2007.07.30. 15:50

A terményekről jut eszembe!A mostani gazda helyzet.Igazából nem értem ezt a kártalanítási herce-hurcát.Kit/kiket és leginkább miért kell kártalanítani?Az elmaradt bevételért?Szerintem aki ma bárminemü gazdasági tevékenységre adja a fejét, annak minden eshetőségre fel kell készülnie, de legalább "több lábon kell állnia"!Ilyen alapon az összes kereskedő is lezárhatná az utakat, ha csak egy kicsit is kevesebb bevétele lesz, mint amennyit tervezett!

Én csak azt látom, hogy évről-évre valami sújtja a gazdáinkat.Hol az aszály, hol a sok eső, és kezdődik az út lezárás és a tárgyalósdi.Kezd ez az egész kicsit olyan kommunista feelinget ölteni.Amikor az illetékes elvtárs kijelentette, hogy "felkészültünk a télre, de a havazásra nem számítottunk"!Természetesen sajnálom azokat az embereket, akik valóban tönkre mennek vagy a szélére kerülnek.De nem kellene valami másba fogniuk, mást ültetniük, más írányba tekinteniük?...Így ez ugyanolyan számomra mint a kisebbségi segélyből való megélhetés.

Büzlik!!!

 

Hétfő van.Esik.Depis egy idő.Blogot írok, próbálok.

Annyira befolyásol most az időjárás változás, hogy az agyam alig képes normális mondatokat fogalmazni.Legszívesebben aludnék.Most sokan így lehetnek ezzel.Ki gondolta volna tegnap 35 fokban, hogy most tényleg így lehüll a levegő és még esni is fog?Pláne hétfőn.Ez a nap a legrosszabb, és a leghosszabb az egész héten.Tényleg, miért a hétfőt utáljuk és nem mondjuk, a szerdát?Jó tudom, hogy a pihenés után a legrosszabb újra beszállni a mókuskerékbe, de a szerdát is utálhatnánk ugyanígy mert az meg a hét közepe!

Eső

Eszembe jutott a régi vicc:" -Apa miért esik az eső?

                                      -Hogy növekedjen a termés és legyen zöldség, gyümölcs,stb..

                                      -Aha,értem.De akkor a járdára miért esik???"

Jól elkésett az eső.A termények nagy része oda a fagykárok miatt, a másik fele meg az aszály miatt.Bár azt mondják, hogy a bortermelőknek jól jön ezaz eső és így kíváló minőségü lesz az idei bor.Sebaj, ha nem lesz mit zabálni, legfeljebb jól berúgunk és nem is akármilyen borokból!

 

süti beállítások módosítása